A tudomány eszközeivel felelni az oktatásügy kihívásaira

A jelenlévőket Demetrovics Zsolt egyetemi tanár, a PPK dékánja, a programsorozat egyik életre hívója köszöntötte, és kiemelte, hogy a közelmúlt eseményeire a PPK-nak mint kiemelten az oktatással és neveléssel, pedagógiával és pszichológiával foglalkozó karnak is reflektálnia kell, azonban más hangnemben. A rendezvénysorozat fő célja, hogy a tudomány hangján szóljon hozzá az oktatásügy kérdéseihez és feleljen annak kihívásaira. Ezt követően Fábri György habilitált egyetemi docens, stratégiai dékánhelyettes vette át a szót, aki arról beszélt, hogy a rendezvénysorozat a PPK oktató bázisán alapul, az előadók pedig aktuális, releváns és a kar tudományosságát tükröző kérdésekről beszélnek majd az egyes alkalmak során.



Hunyady György, a PPK professor emeritusa „Van-e dolga a tudománynak az iskolával?” című előadása egyértelműen igennel válaszolt a címben felvetett kérdésre, habár a professzor a prezentáció elején kiemelte, hogy ez egy globális kérdés, éppen ezért sok válaszra ad lehetőséget. A tudomány helye az oktatásban evidens, és a kettő kapcsolata is magától értetődő, hiszen a tudományt oktatják, az oktatásnak pedig a tudományra kell alapulnia. Hunyady György előadását az alábbi négy központi kérdés köré fűzte fel: mi a tudomány funkciója az oktatás közügyének szolgálatában, mi a nevelési tudományok státusa a többi tudomány körében, milyen fejlesztések történtek meg eddig, valamint mi lenne a cél a jövőre nézve. A nevelés tudományon belüli funkciója kapcsán megkülönböztette a műveltséganyag generálását, a résztvevők mentális működését és motiváltságát, az intézményes együttműködést és szociális beágyazottságot, végül a differenciált eszközök, célok, feladatok és módszerek kérdéskörét. Kiemelte, hogy az egyik legfontosabb cél az lenne, hogy a neveléstudományok társadalmi aspektusát is kimunkálják, emellett pedig szem előtt tartsák az olyan egyéb kompetenciákat is, mint az informatikai tudás és nyelvtudás, a köznapi gazdasági ismeretek, az egészség és a sport, valamint a művészeti önkifejezés.



A professzor ezt követően a nevelés tudományának státusára kiható kérdésekről beszélt, majd az oktatás fejlesztésére tett tudományos kezdeményezéseket kategorizálta a szakmódszertanra és a tananyagra vonatkozóan. Előbbi esetében kiemelte a Magyar Tudományos Akadémia szakmódszertani fejlesztésekre irányuló pályázatát, valamint más pályázatokat is, többek között a PPK TÁMOP-projektjeit. Hangsúlyozta, hogy a tudományos utánpótlás nevelése ezen a területen kulcsfontosságú, hiszen az utóbbi években a szakmódszertan területe válságban van. Az előadás zárásaként a tananyaggal kapcsolatban a karbantartás és az anyagmennyiség csökkentésének lehetőségét vetette fel, hangsúlyozva a neveléstudományi szempontok ütköztetését az adott diszciplína szempontjaival.

Rapos Nóra Mit tudhat a tanár? című előadását három fő kérdéscsoport köré építette fel: hogyan válhat valaki tanárrá, ki a jó tanár és mikor felkészült egy tanár. Kiemelte, hogy a jelen társadalmi pillanata arra ad lehetőséget, hogy a korábbi vizsgálati módszerek mellett olyan új aspektusokat vezessenek be, mint például a professzió, a folyamatos szakmai fejlődés és a szakmai identitás mint dinamikus, szociális térben zajló konstrukció vizsgálata. Rapos a tanár tanulási folyamatával kapcsolatban megjegyezte, fontos az elvárások, a célok és a tudatosság megfogalmazása, valamint annak meghatározása, hogy autonóm módon vagy együttműködve történik-e a továbbképzés. A folyamatos szakmai fejlődés módozatait az átállás, az átalakítás, az újragondolás és az alkotás négy metaforájával írta le: az első kettő a kívülről beépülő tudásra, míg az utóbbiak a tanár tanulási folyamatára épít. Kiemelte, hogy minden felmerülő kérdés közül a legfontosabb annak megválaszolása, hogy mit is akarunk, mit tudjon egy pedagógus: azt-e, amit a rendszer fontosnak tart, vagy inkább az az elsődleges, hogy képes legyen belülről reagálni az adott problémára. Emellett azonban a fő cél minden esetben mégis az a tanárok számára, hogy a tanulók tanulását tudják eredményesen támogatni.



Az együttműködés és az autonómia kérdésére visszatérve Rapos Nóra arra hívta fel a figyelmet, hogy manapság az oktatásügyben a hangsúly az egyéni tudáson és a szakmai ellenőrzésen van, ezzel szemben a tudományos közvélemény az együttműködés módszerét szorgalmazza. A túlzott autonómiára építő rendszer a tanárok tanulásának formális oldalát támogatja, azonban ez hibás stratégia, hiszen sok olyan egyéb lehetőséget kizár, ami aktívabb együttműködést feltételezne a pedagógusok között. Ezt a gondolatot továbbfűzve Rapos Nóra kiemelte, hogy nem az egyéni teljesítmény a legfontosabb szempont, hanem sokkal inkább az, hogy a közös tudásra alapuljon minden: ez az a szempont, amit a tanárképzőknek is szem előtt kell tartani. Az előadás végén két, a tanártovábbképzéssel kapcsolatos, az elmúlt időszakban született statisztikát ismerhettek meg a résztvevők: az első szerint a pedagógusok 62%-a vett részt tavaly valamilyen továbbképzésen, ezek közül is az együttműködésen alapuló képzések vonzották igazán a jelentkezőket. A másik egy metaforavizsgálaton alapuló statisztika volt, melyben a tanár viszonyát vizsgálták saját tanulási folyamatához: a válaszok között a szoros, formális séfkabát, a mentőmellény, az iskolai egyenruha, valamint a női, szoros és divatos ballonkabát fordultak elő legtöbbször, melyek a megfelelés, az alkalmazkodás, az utánzás és a kötöttség metaforái. Zárszavában Rapos Nóra kiemelte, hogy mindenképpen a sokféle tanár képe a releváns, azok a dilemmák pedig, amelyek az előadás során felmerültek, továbbra is aktuálisak maradnak, és megoldásra várnak.

A rendezvénysorozat következő, 2016. április 5-i alkalmán Lénárd Sándor habilitált egyetemi docens „Miért járunk iskolába?”, Szivák Judit habilitált egyetemi docens pedig „Mi az iskola dolga a XXI. században?” címmel tart előadást.

amiiskolankXXI.hu