Élen a rangsorokban
NEMZETKÖZI VISZONYLATBAN
Az előkelő 501-600. kategóriában zárt 2024-ben is az Eötvös Loránd Tudományegyetem az Academic Ranking of World Universities (ARWU) egyetemi világrangsorában. 2023-ban ezzel az eredménnyel az ELTE első helyen állt a magyar egyetemek között, idén azonban a Szegedi Egyetem – a Nobel-díjas Karikó Katalinnak és Krausz Ferencnek köszönhetően – jelentős előrelépést ért el a kínai rangsorban, s így a magyarok között elsőként, a rangsor 401-500. helyén végzett. A lista publikációs teljesítményt mérő indikátoraiban a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is az ELTE szerepel a legjobban a hazai egyetemek között.
Az ARWU 2024-es szakterületi rangsora 96 ország és régió 5000 egyetemének képzéseit vizsgálta öt nagyobb tudományterületen, ezen belül 55 szűkebb szakterületen. A listára végül 1900 egyetem képzései kerülhettek be. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem hét szakterületen szerepel a rangsorban, ezek közül négyben (matematika, fizika, pszichológia, neveléstudomány) abszolút első helyezést, egy szakterületen (környezettan) pedig megosztott első helyezést ért el a hazai felsőoktatási intézmények között. Az ELTE-nek tavalyhoz képest matematikából és környezettanból egy kategóriával sikerült javítania eredményén a rangsorolt szakterületeken, a Clarivate adatbázisa alapján az állatorvostudományi területhez sorolt kutatásaival pedig idén először szerepel a listán.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem mintegy 140 helyet javítva korábbi eredményén az 564. lett a Quacquarelli Symonds 2024 júniusában megjelent világrangsorában, ezzel átvette a vezetést a hazai felsőoktatási intézmények között. A rangsor összeállítása során 106 ország 5663 felsőoktatási intézményét vizsgálták, QS WUR listára végül 1503 intézmény kerülhetett fel, közülük 11 Magyarországról. A vizsgált indikátorok közül egyetemünk az akadémiai reputáció, a diplomát szerzett hallgatók elhelyezkedési esélyei, valamint a fenntarthatóság szerint is az első helyen áll Magyarországon, míg a munkáltatói elégedettséget, valamint a nemzetközi kutatási együttműködéseket vizsgáló mutató alapján a legjobb három között szerepel hazánkban.
A QS 2024 áprilisi szakterületi ragsora csaknem 100 ország 1500 felsőoktatási intézményének több mint 16 ezer képzését értékelte. Az öt nagy tudományterület közül az ELTE a bölcsészettudományokban több mint 40 helyezést javítva tavalyi eredményén a 221., természettudományokban pedig a 298. helyre került, így mindkét területen a legjobb felsőoktatási intézmény Magyarországon. Egyetemünk az 55 szűkebb szakterületből 15-ben került be a világ legjobbjai közé, közülük 10-ben (nyelvészet, pszichológia, régészet, geológia, geofizika, történelem, modern nyelvek, angol nyelv és irodalom, neveléstudomány, jog) Magyarországról egyedüliként.
A QS 2024 júliusában közzétett európai rangsorába 15 magyar egyetem kerülhetett be. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 18 helyet javítva tavalyi eredményén a 190. helyet szerezte meg, ezzel a cég idei világrangsora után a regionális rangsorban is a legjobb egyetem lett Magyarországon. A végzettek elhelyezkedési lehetőségeit mérő mutatót tekintve az ELTE az európai mezőnyben a legjobb százon belül, a 68. helyen áll. Az értékelés során alkalmazott módszertan különös hangsúlyt helyez a nemzetköziesítésre, a mobilitásra, mivel azokat fontos európai értéknek tekinti, így bevezetett egy új, a nemzetközi hallgatók sokszínűségére vonatkozó mérőszámot (International Student Diversity) is.
A QS 2023 decemberében publikált fenntarthatósági rangsorában a világ 1400 legjobb felsőoktatási intézménye szerepel, közülük 493 Európából és hét Magyarországról. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem több mint 300 helyezést javítva tavalyi eredményén az összesített rangsorban a 259. helyet szerezte meg, ezzel a toplistán a Szegedi Egyetemmel karöltve a vezető helyen szerepel Magyarországon. Az ELTE a három vizsgált szempontrendszer közül az egyetemi vezetés értékelésében érte el a legjobb eredményt (79.), míg a környezeti hatásokat vizsgálva a 227., a társadalmi hatásokat tekintve a 432. a rangsorban, az első két szempont alapján szintén az első a hazai egyetemek között.
Egyetemünk a listán szereplő 11 magyar felsőoktatási intézmény közül a harmadik helyet szerezte meg a Times Higher Education 2024 októberében publikált világrangsorában, amelynek összeállítása során 115 ország csaknem 2100 felsőoktatási intézményét vizsgálták, ezek közül valamivel több mint 1500 kerülhetett fel a világ legjobb egyetemeinek listájára. Az értékelés öt területen, 18 indikátor alapján mérte az oktatás és kutatás minőségét, a tudástranszfert, az idézettséget, a nemzetköziséget és az iparági bevételeket az egyetemeken.
Egyetemünk a mezőny jelentős bővülése mellett is megőrizte helyezését a THE 2024 júniusában megjelent impact-rangsorában, amely az ENSZ tizenhét, fenntartható fejlődéssel kapcsolatos célkitűzése (Sustainable Development Goal - SDG) szempontjából vizsgálja a világ képzőhelyeit és amelyen az egy évvel korábbi 1591 után idén már csaknem kétezer felsőoktatási intézmény szerepel. Az ELTE a 401–600-as kategóriában szerepel.
Az ELTE 2014 óta a vezető magyar egyetemnek számít a Center for World University Rankings (CWUR) globális rangsorának értékelése szerint. A 2024-es felmérésben már több mint 21 ezer felsőoktatási intézményt értékeltek az oktatás színvonala, a végzettek elhelyezkedési lehetőségei, az oktatói kiválóság, a magasan jegyzett publikációk és az idézettség alapján. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem ebben az évben az 544. helyet szerezte meg, ezzel az eredményével a világ egyetemeinek felső 2,6%-ába tartozik.
Az ELTE lett a legjobb magyar felsőoktatási intézmény a U.S. News & World Report 2024. augusztusi globális rangsorában is, a 485. helyet szerezte meg. Az Egyetem a szakterületi rangsorok közül 11-ben szerepelt eredményesen: pszichológiából a 129., űrtudományokból a 135., fizikából pedig a 155. helyen végzett. A felsoroltakon túl további négy területen, matematikából, földtudományokból, növény- és állattudományokból, valamint társadalomtudományokból hazai viszonylatban a legjobb képzőhelynek számít a US News értékelése szerint. A fentiek mellett biológiából és biokémiából, környezettanból, kémiából és klinikai gyógyszerészetből került a listára, azaz került be a világ legjobb egyetemei közé.
2015 júniusában az Eötvös Loránd Tudományegyetem a nemzetközi és országos felsőoktatási rangsorok készítőit összefogó szervezet, az Observatory on Academic Ranking and Excellence (IREG) első teljes jogú magyar tagja lett. Az IREG nemzetközi nonprofit egyesület, amely rangsorkészítéssel és a minőségi felsőoktatás népszerűsítésével foglalkozik. Teljes jogú tagságot olyan szervezeteknek biztosítanak, amelyek kiemelkedően aktívak az akadémiai rangsorkészítés kutatásában és elemzésében.
Az ábra az ELTE szereplését mutatja a három legfontosabb rangsor (ARWU, QS, THE) 2023-as szakterületi listáinak top 300 egyeteme között. További részletek találhatóak ide kattintva.
ITTHON
A HVG 2024 novemberében publikált egyetemi rangsorában a hallgatói kiválósági listát továbbra is az Eötvös Loránd Tudományegyetem vezeti, míg az oktatói kiválósági rangsorban az ötödik helyen szerepel, mivel a hallgatói létszám dinamikus növekedését nem tudta követni a minősített oktatók számának emelkedése, így az egy oktatóra jutó hallgatók száma 16-ról 20-ra emelkedett. Az egyetemi karok versenyében az ELTE Természettudományi Kar őrzi vezető helyét, a Bölcsészettudományi Kar az összesített lista ötödik helyén szerepel. A rangsorban 14 képzési terület szerint is listázták Magyarország vezető intézményeit a nappali képzéses hallgatói kiválóság alapján, ezek közül az ELTE – képzési portfoliójának megfelelően – tíz területen került be az élbolyba, ahol a bölcsészettudományi, jogi és természettudományos területen egyéni első helyezést szerzett, pedagógusképzésben pedig két ELTE-s intézmény, a Tanárképző Központ és a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar osztozik az első helyen.
A Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium a második, a Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium a negyedik, az Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium pedig az ötödik helyet szerezte meg az ország legjobb középiskolái között a HVG 2025-ös országos középiskolai rangsorában, így idén az ország legjobb öt középiskolája közül három ELTE-gyakorlógimnázium. A szombathelyi ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium a tavalyi eredményét megismételve ismét a 16. helyre került a százas listán.