„A jogi kérdéseket mindig a mindennapos életviszonyokban képzeltem el”

2015.11.17.
„A jogi kérdéseket mindig a mindennapos életviszonyokban képzeltem el”
Harmathy Attilával, az ELTE új díszdoktorával pályájának főbb állomásairól, az Egyetemhez fűződő mintegy fél évszázados kapcsolatáról és a jogi kar doktori képzéséről is beszélgetett Menyhárd Attila, a Polgári Jogi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára.

Harmathy Attila Egyetemünk professor emeritusa, az összehasonlító polgári jog nemzetközi és hazai szaktekintélye, volt alkotmánybíró (1998–2007), az Állam- és Jogtudományi Kar korábbi dékánja (1990–1993). Egyetemi tanulmányait az ELTE ÁJK-n végezte, 1974-től másodállású, majd főállású egyetemi docens, 1982-től egyetemi tanár Egyetemünkön. Számos jogszabály előkészítésében vett részt, egyebek mellett a Polgári Törvénykönyv több módosításában, 1998-ban és 2010-től az új kódex megalkotásában, az Akadémiáról szóló törvény előkészítésében, az Akadémia alapszabályának kidolgozásában.

Mindenekelőtt szívből gratulálok a kitüntető címhez! Melyek az első gondolatok, amelyek az eszedbe jutnak?
Az, hogy meg vagyok hatva. Nekem sokat jelentett az a méltatás, amellyel a címet adományozták, megbecsülést és szeretetet éreztem benne.

Hogyan alakult ki a kötődésed az ELTE Állam- és Jogtudományi Karához? Hogyan emlékszel vissza azokra az időkre?
Az Egyetemmel való jó kapcsolatom az egyetemi tanulmányok kezdetére vezethető vissza. 1955-ben voltam elsőéves, nehéz idők voltak – az országnak is, nekem is. Tanulmányaim megkezdése után néhány hónappal meghalt édesapám. Azon túl, hogy nagyon hiányzott, halála után a családnak komoly anyagi gondjai voltak. Sokat tanultam azért is, mert fontos volt, hogy ösztöndíjat kapjak; azok a tanárok pedig, akik tudtak helyzetemről, segítségemre voltak. A római jogot, majd a polgári jogot rögtön megszerettem, pályázati dolgozatokat írtam és a megnyert díjak komoly támogatást jelentettek. Egyébként az 1956. évi forradalom után kevesen jártak órákra. Nekem pedig kedvemre volt a kötetlenség, valamint az, hogy a vizsgaidőszaktól eltekintve szabadon olvashattam az Országgyűlési Könyvtárban.

Pályaképed egyik megkapó vonása az, ahogy a tudományos gondolkodás a gyakorlat különböző szintjeivel – jogalkotás, választottbírói tevékenység, alkotmánybírósági munka – együtt van jelen. Valóban megvalósulhat a különböző irányú tevékenységek harmonikus egysége?
A jogi kérdéseket mindig a mindennapos életviszonyokban képzeltem el, a szemlélet adottságán kívül segítségemre volt életem alakulása. Ennek része volt az, hogy IV. éves koromban, amikor a római jogi tanszéken voltam demonstrátor, a tanszéken Brósz Róbert egyedül volt oktató és rendkívüli munkaterhe miatt kénytelen volt megbízni engem szemináriumvezetéssel. Így nemcsak vizsgára való készülésként foglalkoztam a tananyaggal, hanem az eredeti római jogeseteket olvastam a szemináriumokra való felkészüléshez, a római jogászoknak az életet tükröző szemlélete erősen befolyásolhatta a gondolkodásomat. Később pedig Cambridge-ben három hónapig kutató munkát végezhettem, itt szinte kizárólag angol bírósági határozatokat tanulmányoztam. Ezekre az anyagokra a gyakorlati szemlélet volt a jellemző – ez gyakorolhatott hatást. Az említettektől függetlenül pedig viszonylag sok feladatot kaptam az oktatáson és a kutatáson kívül. Az ezekkel a feladatokkal kapcsolatban szerzett tapasztalatok természetesen részeivé váltak a gondolkodásomnak.

Döntő szereped volt a doktori képzés elindításában az ELTE ÁJK-n. Ez több, mint húsz évvel ezelőtt történt, azóta is folyamatosan tanítod a doktori iskola hallgatóit. Hogyan emlékszek vissza az első évfolyamra, milyennek látod a mai hallgatókat, a doktori képzés elmúlt két évtizedét és jövőjét?
A doktori képzés megszervezésének időszakát megelőzően a Kar dékánja voltam, majd a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese, a Doktori Tanács elnöke. Ennek megfelelően több szinten kaptam információt a tudományos képzés, a tudományos fokozatok kérdéseiről. Egyébként pedig oktatóként is, az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének kutatójaként is többen fordultak hozzám segítséget, tanácsot kérve olyanok, akiknek elméleti érdeklődésük volt. Bizonyos kutatásirányítási tapasztalatom is volt tehát. Az információkon és a tapasztalaton kívül érdekelt is az értelmes fiatalokkal való foglalkozás, továbbá fontos feladatnak is tekintettem a tehetséges fiatal szakembereknek történő segítségnyújtást.

Akkor, amikor az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának doktori képzését megindítottuk (az összes egyetemen ekkor kezdődött meg a doktori képzés) sem a hallgatók, sem az oktatók nem sokat tudtak az új képzési formáról – nem volt nagy érdeklődés. Az első egy-két évben kevés jelentkező volt – ezt követően különböző ösztönzők hatására egy ideig nagyon magas lett a képzésben részt venni kívánók száma. A kevés jelentkező azonban komolyan érdeklődött az elméleti munka iránt és az első két év hallgatói szinte kivétel nélkül egyetemi oktatókká lettek. A sikeres kezdet után a folytatás nem volt ilyen szerencsés: az anyagi gondok, a családalapítás feladatai, a kedvezőbb álláslehetőségek másfelé vonzották a tehetséges fiatalokat is. Azt is tudomásul kell venni, hogy a társadalomtudományok és így az állam- és jogtudományok területén is lassú az érési folyamat. A gyorsan szerzett fokozatoknál aggályos, hogy mennyire található meg a kellő megalapozottság. Szükség van továbbá több nyelv ismeretére és ennek megszerzése időt, anyagi ráfordítást igényel. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy nem jut elég pénz a könyvbeszerzésre. Számos kutatási feladathoz az országban nem állnak rendelkezésre a kutatási feltételek, más tudományterületeken laboratóriumi fejlesztésre van szükség, a jogi kutatásoknál könyvtárfejlesztésre.