Elkezdődött az Egyetem 381. tanéve
Az eseményt megtisztelték jelenlétükkel a társegyetemek, főiskolák rektorai, rektorhelyettesei, az ELTE díszdoktorai és alumnusai. Az ünnepség kezdetén bemutatták Scheuer Gyulát, Egyetemünk kancellárját, Borhy Lászlót, a Bölcsészettudományi Kar új dékánját és Juhász Gábort, a Társadalomtudományi Kar új dékánját. Az ülést Jegyes-Tóth Kriszta kommunikációs igazgató vezette. Az idei rendezvény újdonsága volt, hogy a díszes egyetemi jogarokat, az úgynevezett pédumokat az ELTE történetében először nemcsak fiú, hanem lány egyetemi hallgatók is tartották.
Mezey Barna beszédében az elmúlt év legfontosabb eseményei között említette a kancellári rendszer bevezetését, az új Szervezeti és Működési Szabályzat konszenzusos elfogadását, valamint az intézményi akkreditációs folyamat „őszinte számvetéssel és kritikai önvizsgálattal járó” lebonyolítását. Az elkövetkező időszak fontos feladataként az új intézményfejlesztési terv elkészítését jelölte meg. Az Egyetem stratégiai céljait ismertetve Rektor úr hangsúlyozta: „Egyetemünk Pázmány óta a gondolkodó emberek kiművelését tekinti legfőbb feladatának, és ez így lesz a jövőben is.” Az ELTE a rektori értékelés szerint az innovatív oktatási módszerek kidolgozására, a nemzetközi hallgatók megszólítására, az egyetem tehetséggondozási programjainak fejlesztésére, valamint a magas színvonalú kutatómunkára támaszkodva őrizheti és gyarapíthatja értékeit.
Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa, az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet egyetemi docense bevezetésként visszaemlékezett rá, hogy éppen 30 évvel ezelőtt lett ELTE-s hallgató. Beszédében az emberi élet léptékén túlnövő intézmények fontosságát hangsúlyozta: a tanévnyitók résztvevői néhány évtized alatt kicserélődnek, de az ELTE és az európai egyetemek megmaradnak, ugyanazokat az eszményeket képviselve a kontinensen. Az oktatásért és a népszerű Erasmus-programért is felelős biztos kifejtette: az egyetem alapvetően európai képződmény, amely a köztársaság szellemét képviselte az olyan korábbi korokban is, amelyekben még a mellérendeltség helyett az alá- és fölérendeltségi viszonyok jelentették a normát, és így fontos civilizációs változások előmozdítója volt. Navracsics beszélt arról is: az egyetemek nem elszigeteltek, legfontosabb küldetésük, hogy egy nagyobb közjót szolgáljanak – legyen szó a nemzet, egy térség, kontinens vagy a világ javáról. A tudományok között a társadalomtudományoknak is fontos szerep juthat a társadalmi kérdések megoldásában, például a menekültválság esetében is. Kitért arra, hogy az oktatás finanszírozásával kapcsolatban világszerte komoly viták folynak a pénzügyi válság miatt, de úgy vélte: minden eurócent, amelyet elvonnak az oktatástól, veszteség a következő nemzedéknek. A felsőoktatás nem lehet sohasem megszorítások áldozata – jelentette ki az oktatási biztos, de hozzátette: 2009 óta nem volt olyan EU-s tagállam, amely ne csökkentette volna az oktatásra fordított támogatásokat, miközben a világ többi részen, Brazíliától Új-Zélandig éppen az erre fordított kiadások növelésében látnak kitörési pontot. A legfontosabb cél ezért a politikus szerint meggyőzni a döntéshozókat, hogy érdemes erre a területre költeni.
A beszédeket követően adták át az Egyetem kitüntetéseit. Több évtizedes kiemelkedően magas színvonalú, hazai és nemzetközi oktató tevékenysége, tudományos teljesítménye, a tudományos utánpótlás nevelésében való részvétele, valamint az oktatás és kutatás terén végzett szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként nyolc professzor kapta meg a Professor Emeritus címet.
Az Egyetem kimagasló munkát végző vezetőinek megbízatásuk lejártakor, valamint több évtizedes kimagasló munka után egyetemi és főiskolai tanároknak és más vezető beosztású dolgozóknak adományozható ELTE Emlékérmet vett át Karácsony András, az Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi tanára, az Egyetem leköszönt rektorhelyettese; Dezső Tamás egyetemi docens, a Bölcsészettudományi Kar leköszönt dékánja; Borsodi Csaba, a Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettese, az Egyetem leköszönt rektorhelyettese; Kulcsár-Szabó Ernő, a Bölcsészettudományi Kar intézetigazgatója; Németh András, a Pedagógiai és Pszichológiai Kar tanszékvezető egyetemi tanára és Tausz Katalin intézetigazgató, a Társadalomtudományi Kar leköszönt dékánja.
Kapás Boglárka, a Pedagógiai és Pszichológiai Kar hallgatója „Ezüst Eötvös Érem” kitüntetést vehetett át a kazanyi vizes világbajnokságon 1500 méteres női gyorsúszásban elért bronzéremért. Ezt követően sor került a Pro Universitate Emlékérmek átadására is. Az összes díjazott listája innen letölthető.
A program folytatásaként Kiss Edina, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke köszöntötte az elsőéveseket, aki a tudás, érték és közösség szavakkal írta körül saját ELTE-ről alkotott képét. Az ünnepi szenátusi ülést követően Mezey Barna rektor, Kraudi Adrienne, az Alumni Alapítvány kurátora és Kiss Edina a szokásoknak megfelelően megkoszorúzták az ELTE alapítójának emléktábláját és névadójának szobrát.