Az ELTE a globális egyetemi rangsorok alakítói között
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem a nemzetközi és országos felsőoktatási rangsorok készítőit összefogó szervezet, az Observatory on Academic Ranking and Excellence (IREG) első teljes jogú magyar tagja lett – adta hírül Fábri György, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara (PPK) Társadalmi Kommunikációs Kutatócsoportjának vezetője, az ELTE korábbi kommunikációs rektorhelyettese. A szervezet Dániában, az Aalborg University-n tartott fórumán mutatták be az új tagok között az ELTE-t is.
Az egyetem a hazai és nemzetközi rangsorok vezető magyar intézménye, valamint szakembereinek az egyetemi rangsorok elemzésében, készítésében is másfél évtizedes gyakorlatuk van, ami lehetővé tette a tagfelvételt - mondta el Fábri György egyetemi docens. A kutatócsoport a tagság révén képviselni tudja a nemzetközi tudományos és felsőoktatási versenyben lényegesen rosszabb adottságokkal rendelkező magyar intézmények szempontjait a rangsorok fejlesztéseiről zajló vitákban. Fábri reményét fejezte ki, hogy az információk és együttműködések segítségével hatékonyabban épülhetnek be a rangsorok tanulságai az intézményi stratégiákba Magyarországon.
Az IREG Observatory on Academic Ranking and Excellence egy nemzetközi non-profit egyesület, amely rangsorkészítéssel és a minőségi felsőoktatás népszerűsítésével foglalkozik. Teljes jogú tagságot olyan szervezeteknek biztosítanak, akik kiemelkedően aktívak az akadémiai rangsorkészítés kutatásában és elemzésében.
Forrás: ranking.elte.hu