„Az igazi fizika nem a tankönyveket jelenti”

2015.04.23.
„Az igazi fizika nem a tankönyveket jelenti”
A közelmúltban debütált A fizika mindenkié! országos rendezvényről, az ELTE-n zajló, egyedülálló tudománynépszerűsítő sorozatról, Az atomoktól a csillagokig sorozatról és a tehetséggondozásról is beszélgettünk Cserti Józseffel, a Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék egyetemi tanárával.

Honnan indult A fizika mindenkié! kezdeményezés?
Volt egy álmom, és úgy tűnik, hogy ez múlt hét szombaton megvalósult. Úgy képzeltem, hogy legyen egy nap, amikor az egész országban csak a fizikáról, erről a csodálatos tudományról van szó, bevonva a kisfalvaktól a nagyvárosokig minden érdeklődőt és fizikatanár kollégát. Ha egy adott napon – a múzeumokhoz, színházakhoz, vagy éppen a Magyar Dal Napjához hasonlóan – jelenünk meg, akkor az koncentráltabb, hatékonyabb elérést tesz lehetővé. Ebben bíztunk és ennek megfelelően több mint egy évvel ezelőtt kezdtük el a szervezést az Eötvös Loránd Fizikai Társulat segítségével. Később a projekt támogatásába bekapcsolódott a Természettudományi Kar és a Fizikai Intézet, a Magyar Tudományos Akadémia és a Tungsram Schréder is. Mivel 2015 hivatalosan a Fény Éve, ezért ehhez a programhoz csatlakozott a mi rendezvényünk is. Nagyon pozitívak az első visszajelzések, országszerte diákok, kollégák és családok voltak kíváncsiak a programokra, a több mint negyven helyszínen zajló eseményeket Fábián Margit koordinálta, hihetetlen energiabefektetéssel. Örülünk az első sikereknek, a visszajelzéseket és fotókat a központi honlapon gyűjtjük, és nagyon reméljük, hogy jövő tavasszal újra lesz A fizika mindenkié!

Az ELTE-s rendezvényeket a fiatal kutatókból álló Young Minds-csoport koordinálta.
A Young Minds a European Physical Society (Európai Fizikai Társaság, EPS) fiatalokat összefogó szekciója, amelynek budapesti szervezetében Tóth Zsolt, az ELTE biológia fizika mesterszakos hallgatója elnököl. Zsolt koordinálta a lágymányosi programokat is, szombaton 10-12 ELTE-s egyetemista készült interaktív kísérletekkel. Nálunk, a Lágymányosi Campuson is több száz látogató volt kíváncsi a négy-öt standon zajló fizikai kísérletekre, valamint Kiss László (MTA) űrcsillagászattal, Kellermayer Miklós (SE) fénymikroszkópiával és Dávid Gyula (ELTE) fekete fénnyel kapcsolatos előadására. Népszerű volt a Sokszínű Fizika Busz is, amely a Wigner KFKI-ból érkezett hozzánk. Az országos megnyitó is az ELTE-n volt, Kroó Norbert akadémikus professzor, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat tiszteletbeli elnöke indította útjára a programsorozatot.

Tíz éve fut sikerrel egy, a fizika népszerűsítéséhez kapcsolódó egyedülálló program: Ön az ötletgazdája Az atomoktól a csillagokig sorozatnak is. Hogyan indultak egy évtizeddel ezelőtt?
2005-ben ünnepeltük a fizika évét és arra gondoltam, hogy egy olyan, a Mindentudás Egyeteméhez hasonló programot kellene szerveznünk, amelyben megmutatjuk a Fizikai Intézetben rejlő hatalmas szellemi potenciált, kiváló kollégáink munkáit. Az intézeti tanácson vetettem fel először az ötletet: a koncepció lényege az volt, hogy mindenképpen általános és középiskolai diákokhoz szóljunk, bemutatva azt, hogy az egyetemen nagyon érdekes fizika folyik, az igazi fizika egészen más lehet, mint amivel a tankönyvek lapjain találkoznak. Fontos volt, hogy az egyetem adjon helyet a rendezvénynek, a diákok így találkozhatnak az egyetemi miliővel, beülhetnek igazi előadóba – ez óriási plusz élményt jelent nekik. 2005 decemberében tartottuk az első, azóta is ingyenes előadást, kéthetente csütörtökön találkozunk a 160 fős Eötvös-teremben. Az előadásokhoz általában tudományos aktualitások is kapcsolódnak, és olyan kísérleteket is bemutatunk, amelyekre a középiskolákban kevésbé van lehetőség. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy sikerült akadálymentessé is tennünk egy előadást, ezt a Bárczi oktatóival összefogva valósítottuk meg, ez is egy jó példa a karok közti gyümölcsöző együttműködésre. Az „Atomcsill” egyik legfontosabb előnye, hogy szinte minden előadás visszanézhető és követhető online is, ebben a TTK Természettudományi Kommunikáció és UNESCO Multimédiapedagógiai Központ munkatársai, Szabó Sóki Lászlóék és a Galileo webcastnél dolgozó kollégák vannak segítségünkre. Az online előadásokat országszerte oktatási anyagként használják, így nemcsak a budapesti diákok számára érhető el a sorozat. Az interaktív kísérleteket Jenei Péter kollégánk vezeti. Két évvel később Tarczay György szervezésével a Kémiai Intézet Alkímia Ma címmel indított hasonló sorozatot, azóta a két program időpontjait közösen tervezzük meg.

Az első Atomcsill-évad kisdiákjai közül mára többen lehetnek végzett fizikusok.
Valóban, hallottunk ilyen inspiráló történeteket, de statisztikát erről nem vezetünk. A sorozat mára kuriózum lett. Azt hiszem, ez óriási érték, a tehetséggondozásnak egy nagyon fontos szeletét jelenti, jelentheti. Az elmúlt tíz év alatt nem ismételtünk előadást, ez is jelzi, hogy milyen szellemi potenciál áll rendelkezésünkre a Fizikai Intézetben. A programokat Dávid Gyula, Király Andrea és Csordás András kollégákkal közösen szervezzük. Számos külföldön dolgozó, nálunk végzett fizikus is tartott előadást, mert szerettük volna megmutatni, hogy a mi képzésünk Európa és a világ elit kutatóhelyeire jelenthet belépőt. A tehetséggondozásban nagyon fontos az is, hogy a legfrissebb kutatási problémák megoldásába be tudjuk vonni az egyetemi hallgatókat. A kutatócsoportunk például nanofizikával foglalkozik. Ez egy olyan kutatási terület, amelynek eredményei nagyon befolyásolják mindennapjainkat, gondoljunk csak a mobiltelefonokra. Az alkalmazásokat illetően ígéretesnek bizonyulnak a grafén, a topologikus szigetelőanyagok és ezek összekapcsolása szupravezető anyagokkal, vezetésemmel több PhD, TDK és szakdolgozat is született a témában.