Jótékonyság a VI. KEK-en

A március 5–7. közti VI. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját szervező Eötvös Loránd Tudományegyetem és Budapesti Egyetemi Atlétikai Club ismét egy jótékonysági gyűjtéssel kapcsolja össze a hagyományos teremfocitornát.

A szervezők 2013-ban a Kárpátalján található Tiszakeresztúri Általános Iskola magyar diákjai számára szerveztek jótékonysági gyűjtést, tavaly pedig a szabadkai Hallássérült Iskolaközpont tanulói számára gyűjtöttek sportfelszereléseket, sportjátékokat. A nemes cél érdekében most is összefognak a KEK szervezői és résztvevői, hogy a sporton keresztül segítsenek ott, ahol a legnagyobb szükség van rá. Az idei karitatív kezdeményezés során a tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központ tanulóit, ifjú sportolóit szeretnék minél több sportfelszereléssel támogatni.

A Szent László Gyermekvédelmi Központot Böjte Csaba testvér és nevelői 2006-ban alapították Tusnádfürdőn. Az intézmény a Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthona, célja az Erdélyben embertelen körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása. A gyerekek mindennapjaiban és nevelésében nagyon fontos szerepet játszik a sport, minden lehetőséget igyekszenek kihasználni: foci- és kézilabda edzést tartanak, úszni és biciklizni járnak, még a síelést is kipróbálják telente. A gyermekvédelmi központról bővebb információ itt olvasható.

A szervezők kérik a magyar felsőoktatás és a hazai sportélet szereplőit, hogy felajánlásaikkal csatlakozzanak a kezdeményezéshez! A felajánlott sportszereket az ELTE Bogdánfy úti sporttelepén, a BEAC irodájában lehet leadni hétköznapokon 8:30-16:30 között, ill. a KEK ideje alatt.

A KEK honlapja

2015.02.25.