Az ELTE a legjobb magyar egyetem a QS friss rangsorán

A londoni székhelyű Quacquarelli Symonds (QS) egyetemi rangsorokat készítő cég 2014. december 17-én Egyetemünkön rendezte meg „The Unleashed Potential: Emerging Europe and Central Asia” (Kirobbanó lehetőségek: Kelet-Európa és Közép-Ázsia) című nemzetközi konferenciáját.

Az Egyetem nevében Fábri György köszöntötte a résztvevőket a rangos eseményen. A kommunikációs főigazgató előadásában ismertette a Nature nemrégiben közzétett összeállítását, amely szerint a posztszovjet térség kutatói összesen 74, míg a nyugati országok tudósai összesen 3 014 ERC-pályázatot nyertek el, bizonyítva, hogy a nyugati országok összehasonlíthatatlanul jobb helyzetből indulnak. A fennálló egyenlőtlenségeket gyakran nem tükrözik a különböző rangsorok és statisztikák, ezért az egyetemeknek és a listák fejlesztőinek közösen kell olyan megoldásokat kialakítania, amelyek reális képet nyújtanak az intézményekről. Egyetemünk adatain szemléltette, hogy a globális rangsorok indikátoraiban az ELTE mindössze 30 százaléka „látszik”, a kiemelkedő tanár-, jogász- és szociális munkás képzés például nem jelenik meg. A rangsorok olyan posztmodern médiajelenségek, amelyek könnyen lefordíthatják – és torzíthatják – az egyetemi teljesítményt a tömegdemokrácia nyelvére.
 
A konferencián Ben Snowter, a QS londoni adatelemző központjának vezetője és Dasha Karzunina, a nemzetközi listákért felelős osztály munkatársa mutatta be a „QS University Rankings: Emerging Europe and Central Asia”-t. A kelet-európai és közép-ázsiai országok felsőoktatási intézményeit először rangsoroló százas listán az Eötvös Loránd Tudományegyetem legjobb hazai intézményként a 15. helyen végzett. A top 25-ben négy magyar egyetem (ELTE, SZTE, BME és DE) szerepel. Az első helyet az orosz Lomonoszov Moszkvai Állami Egyetem szerezte meg, a második a prágai Károly Egyetem és az ugyancsak orosz Novoszibirszki Állami Egyetem, a negyedik a Varsói Egyetem, az ötödik pedig megosztva az észtországi Tartui Egyetem és a prágai Cseh Műszaki Egyetem.

Taner Bilgiç, az isztambuli Boğaziçi Egyetem Nemzetközi Irodájának vezetője röviden bemutatta a százötven éves, amerikai alapítású intézményt. Az egyetem évről-évre jobban szerepel a nemzetközi rangsorokban: az elmúlt években folyamatosan adatot szolgáltatnak a Scopus adatbázisnak, így növelve láthatóságukat Törökországon kívül is, valamint mérik és elemzik az intézmény kutatóinak publikációs tevékenységét. A konferencián külön szekcióban foglalkoztak az új QS-rangsorban szereplő számos oroszországi egyetemmel is.

A rangos nemzetközi tanácskozásra több mint húsz országból érkeztek szakértők, egyetemi és kormányzati képviselők, a legtöbben Oroszországból. A konferencia rangját jelzi, hogy a résztvevők között közel harminc rektor és rektorhelyettes szerepelt. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemre érkezett többek között Milan Katuninec, a Nagyszombati Egyetem – amely az ELTE-hez hasonlóan szintén a Pázmány Péter alapította intézmény jogutódja – rektorhelyettese, Erkan Ibiş, az Ankarai Egyetem rektora, Vasily Tarakanov, a Volgográdi Állami Egyetem rektora, Pavel Nastase, a Bukaresti Közgazdaságtudományi Egyetem rektora, Jarosław Płuciennik, a Lódzi Egyetem rektorhelyettese, valamint Abdelhamid El-Zoheiry, a szlovéniai Euro-Mediterrán Egyetem elnöke is.

2014.12.18.