Újra ELTEfeszt!

2014. október 10-én, az Eötvös Loránd Tudományegyetem második alkalommal tartott összegyetemi nyílt napot: az ELTEfeszten mintegy kétezer-hatszáz látogató fordult meg. Az esemény nemcsak az előző tanévi ELTEfeszt, hanem az Egyetem által évek óta sikerrel megrendezett országos Pályaválasztási Nap folytatása is volt.

A rendezvényt Fábri György kommunikációs főigazgató nyitotta meg a zsúfolásig megtelt Konferencia-teremben, majd Cseszregi Tamás oktatási igazgató mutatta be Egyetemünk egyedülálló képzési palettáját. A leendő felvételizők a felvételi eljárásról és a Diákhitelről is tájékozódhattak. A Gömbaulában egész nap központi standokon mutatkoztak be a karok, az érdeklődők megismerkedhettek a BEAC, a Karrierközpont és az EHÖK munkájával is. A diákokat ingyenes pályaválasztási tanácsadás és nyereményjáték is várta. A Lágymányosi Campuson szinte alig akadt olyan előadó, terem vagy folyosó, ahol a rendezvényre látogatók ne találkozhattak volna valami érdekességgel: valóban nehéz volt választani filmvetítések, a kísérletek vagy éppen a drónröptetés között.

A népszerű nemzetközi folyosó programját a Rektori Hivatal Nemzetközi Képzési és Mobilitási Osztálya koordinálta: az élőkönyvtár és az előadások mellett az érdeklődők találkozhattak az Erasmus+, a DAAD, a Fulbright, az EURAXESS és a Tempus képviselőivel, szó volt az Egyetem közös képzéseiről is. Kéne egy hely! Kocsma? Presszó? Közösségi ház? Csináljuk meg! címmel tartott játékot Birtalan Gergő, a Gólya közösségi ház és szövetkezeti presszó tagja, valamint Csongor Anna, a TáTK Szociális Munka Tanszék oktatója. Az összes résztvevő egy-egy szerepet kapott: különböző korú és társadalmi helyzetű emberek szerepébe bújva kellett adott problémákat megoldani. Az érdeklődők átélhették, hogy mennyi mindenre kell odafigyelni egy kocsma működtetése során, és milyen burkolt vagy nyílt konfliktusok keletkezhetnek: a hallgatók sokat tanulva, jókedvvel oldottak meg olyan feladatokat, amelyek saját bevallásuk szerint nem lehetnek olyan egyszerűek a való életben, mint gondolták. 

A Persze, hogy az ELTE-re jártam! című beszélgetésen meghívottként vettek részt Egyetemünk kiemelkedő alumnusai, akikről a közelmúltban készített portrésorozatot a Rektori Titkárság. Balogh Virág, a Magyar Reklámszövetség korábbi főtitkára kiemelte az inspiráló oktatókat, akik nagyban hozzájárultak ahhoz is, hogy Virág az ÁJK doktoranduszaként tanuljon és oktasson a jogi karon. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke szerint az ügyvédek érdeke is, hogy minél több tehetségesebb fiatalt alkalmazzanak. Hangsúlyozta, az ELTE-ről nyílt út vezet az ügyvédjelöltséghez és a további szakmai fejlődéshez. Béres József, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke a Természettudományi Kar oktatóinak kiválósága mellett kiemelte az Alumni-program fejlesztésének fontosságát is. Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke arról beszélt, hogy professzorai hatására régen ő is kutató szeretett volna lenni, mégis a vállalkozói szférában dolgozik azért, hogy az elmélet és a gyakorlat minél közelebb kerüljön egymáshoz. Faludi Viktória tanácsadó szakpszichológus, sportkonzultáns az egyetem elvégzése után megfoghatatlannak érezte a pszichológiát, később mégis visszatért – tanárai nagyon ösztönzően hatottak rá. Papp Péter, a Kancellár Információbiztonsági Zrt. elnöke elmondta, hogy sok hozzáértő és lelkes embert ismert meg az ELTE-n, és ezzel cége sikerének titka is összefügg. Pallai Károly Sándor óceanista a bölcsészek széles látókörét és adaptációs képességét hangsúlyozta.


Népszerűek voltak az interaktív programok, az érzékenyítő játékok és a látványos kísérletek, nagy sikerrel lépett fel az ELTE Művészeti Együttese is. A délután folyamán Egyetemünk oktatói – Fábri György, Gregor Anikó és Kovács Mónika beszélgetett a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület képviselőjével, Szigeti Verával, illetve sokan voltak kíváncsiak a Szirmai Gergő videobloggerrel folytatott beszélgetésre is. Az ELTEfeszt szervezési munkálatait a Karrierközpont koordinálta, a Karok, a Rektori Hivatal, a Rektori Titkárság és az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat közreműködésével. A látogatókat EHÖK és a kari hallgatói önkormányzatok 100 lelkes önkéntese és mintegy 100 szervező segítette.

További fotók az ELTE.Megéri Facebook-oldalon

2014.10.15.