Mi derül ki a ponthatárokból?

A felvételi adatok alapján közel 8500 állami ösztöndíjas és költségtérítéses hallgató kezdheti meg alap- vagy mesterfokú tanulmányait az ELTE-n 2014 szeptemberében. Hol voltak a legmagasabbak a ponthatárok, melyek a legnépesebb alapszakok? Egyetemünk statisztikáiból válogattunk.

Az eredmények alapján intézményünket továbbra is a legjobb felvételizők választják. Húsz olyan képzést kínálunk, amelyre 430 pont vagy jóval több volt szükséges, mint például az alkalmazott közgazdaságtan, a nemzetközi tanulmányok, a jogász, a pszichológia, a germanisztika, a kommunikáció és médiatudomány, valamint az andragógia szakokon. A top 20-ban számos tanári szakpárt is találunk, így például a matematika–spanyol párosítást is: az osztatlan tanári szakra 478 pont kellett. Érdekesség, hogy ezen a szakpáron, ahová mindössze egyetlen jelentkezőt vehettek fel, volt a legmagasabb a ponthatár Magyarországon.

Az adott szakra felvételiző diákok átlagpontszáma a pszichológia (459 pont) és a germanisztika–skandinavisztika (452 pont) alapszakokon, valamint az angol–spanyol osztatlan tanári szakon volt (445 pont) a legmagasabb. Egyetemünk szakjainak döntő többségére nem lehetett 300 pont alatt bekerülni: a 258 elérhető osztatlan-és alapszak közül mindössze kilenc képzés (az összes elérhető képzés 3%-a) ponthatára nem érte el a 300 pontot.

Az alapszakos, államilag támogatott, illetve önköltséges képzések tekintetében Egyetemünk nyolc karának átlagpontszámai is kiemelkedőek, a többség 400 pont fölött van. (A karok átlagpontszámai nem tartalmazzák az osztatlan tanárképzésre felvettek átlagpontszámait.)

ÁJK:

358 (A), 434 (O)

BGGyK:

409

BTK:

404

IK:

373

PPK:

418

TáTK:

421

TÓK:

375

TTK:

400

Tanárképző Központ:

397

Az ELTE legmagasabb húsz mesterképzési ponthatára (ahol legalább öt hallgató kezd szeptemberben) közül tizenhármat a TáTK-n, kettőt az ÁJK-n és a BTK-n, valamint egyet az Bárczin, a TTK-n és az IK-n kellett teljesíteni.

Egyetemünk legnépesebb alapszakja a jogászoké, akik 649-en kezdenek szeptemberben, a 2014-es programtervező informatikus szakon 611-en lesznek. Levelező munkarendben 250 leendő gyógypedagógus jár majd az Ecseri útra, a legnépesebb mesterszak pedig a pszichológusoké lesz.

Forrás: Oktatási Igazgatóság

2014.07.25.