ELTE-sek a Bolyai-ösztöndíjasok között
2014. július 2-án tizenhetedik alkalommal adták át az MTA Dísztermében a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj odaítéléséről szóló okleveleket. A jelentős eredményeket elért, 45 évesnél fiatalabb kutatók közül idén 188-an pályáztak eredményesen a támogatásra, akiket összesen 600 érvényes pályázat közül választottak ki. A legtöbb sikeres pályázat – összesen 108 – ismét a felsőoktatási intézményekből érkezett. Az MTA kutatóközpontjaiból és kutatóintézeteiből 63-an, egyéb kutatóhelyekről 17-en nyertek támogatást. A nyertesek között 21 ELTE-s kutatót találunk, így a felsőoktatási intézményekből érkező nyertes pályázatok közel 20%-a ELTE-s.
Lovász László, az MTA elnöke, Egyetemünk professzora beszédében kiemelte: az ösztöndíj hozzájárul a kutatóhoz méltó életkörülmények megteremtéséhez, ugyanakkor nagy felelősséggel is jár. Mint elmondta, az ösztöndíjasok többsége most először vett részt országos megmérettetésen. Lovász László arra kérte a nyertes pályázókat, hogy tudományos eredményeiket tegyék minél szélesebb körben ismertté. „Gondoljanak rá, hogy felismeréseiket nemcsak a kollegáikkal kell megosztaniuk, hanem a támogatást biztosító társadalommal is, amelynek tagjai így visszajelzést kaphatnak a munkájukról” – tette hozzá.
A 2014-es Bolyai-ösztöndíjasok között 21 ELTE-s kutatót találunk, Egyetemünk Természettudományi Karáról 11, Bölcsészettudományi Karáról 6, Társadalomtudományi Karáról 2, Állam- és Jogtudományi Karáról, valamint Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karáról 1–1 kutatót támogat az MTA. A nyertesek közül négyen az Akadémia és Egyetemünk közös kutatócsoportjaiban dolgoznak.
Bolyai-ösztöndíjasok (2014):
- Bartha Anikó Eszter (BTK), szociológia
- Czakó Gábor (TTK), kémia
- Elek Péter (TáTK), közgazdaságtudomány
- Győri Róbert (TTK), földrajz
- Haranginé Lukács Réka (TTK, MTA-ELTE), geológia
- Horváth Gergely Krisztián (TáTK), történettudomány
- Izsák Ferenc (TTK), matematika
- Király Tamás (TTK, MTA-ELTE), matematika
- Kozák Dániel (BTK), ókortudomány
- Kövesdi Dorottya (TTK), biológia
- Patay-Horváth András Richárd (BTK), régészet
- Patkós Balázs (TTK, MTA-ELTE), matematika
- Raffai Péter (TTK), csillagászat
- Siklósi Iván (ÁJK), állam- és jogtudomány
- Soósné Dezső Zsuzsanna (TTK), meteorológia
- Szántó Iván (BTK), nyelvtudomány
- Szekeres Ágota (BGGyK), pedagógia
- Szöllősi Gergely János (TTK, MTA-ELTE), fizika
- Váczi Gábor (BTK), régészet
- Vincze Teréz (BTK), filozófia
- Zsákai Annamária (TTK), biológia
A Bolyai-ösztöndíj a PhD-fokozat megszerzése utáni, kiemelkedően fontos kutatói életszakaszban támogatja a tudományos pálya iránt elkötelezetteket. A legkiválóbbak bármely tudományterületről pályázhattak a határozott idejű – legfeljebb három évre szóló – havi bruttó 124 500 forintos ösztöndíjra. A támogatás a teljesítményközpontúság jegyében a fiatal kutatót egy adott kutatási téma feldolgozására és eredményei összefoglalására, közlésére serkenti, a már jelentősebb eredményeket elérteket ösztönzi a magyarországi kutatások folytatására, valamint az „MTA doktora” értekezés megírására és a tudományos cím megszerzésére.
Bővebben az MTA honlapján