„A római jog tekintélye töretlen”
Mi iránt érdeklődött gyermekkorában?
A történelem és a nyelvek iránt – a klasszikus nyelveket is beleértve – már az általános és a középiskolában komoly érdeklődést mutattam. Édesapám ösztönzésére a latin nyelv alapelemeivel magánúton már általános iskolás koromban megismerkedtem, később, a középiskolában módom nyílt a nyelv alapos elsajátítására. A latin és az orosz mellett már a középiskolában intenzíven tanultam németül, angolul és franciául. Egyetemi tanulmányaim során kezdtem el ógörögül és olaszul tanulni. Tanársegédként a spanyol és a portugál nyelvet sajátítottam el, ezek mellett olvasási szinten hollandul is megtanultam. Igyekeztem továbbá valamilyen szinten néhány, világnyelvnek nem számító nyelvet is, így például a románt elsajátítani. Sajnos, abban az időben nem volt mód idegen nyelvek külföldön történő gyakorlására. Ezért szüleim tanácsára előfizettem a Magyarországon elérhető idegen nyelvű napilapokra. A nyelvek mellett intenzíven érdeklődtem a történelem, ezen belül az ókori államok története iránt. 1967-ben az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen történelemből elért helyezésem alapján felvételi vizsga nélkül nyertem felvételt az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára.
Miért éppen a római jog mellett döntött?
Már elsőéves hallgatóként bekapcsolódtam a Római Jogi Tanszék munkájába. A római jog volt az a tárgy, amely sajátos jellegénél fogva, feltételezve a történelem és az idegen nyelvek ismeretét, legjobban vonzott. Édesapám tanácsára még egyetemi tanulmányaim megkezdése előtt, a szünidőben, 1967 nyarát Marton klasszikusnak számító tankönyvének tanulmányozásával töltöttem. Másodéves koromban demonstrátori megbízást kaptam a Római Jogi Tanszéken, harmadéves koromtól kezdve pedig már szemináriumokat (gyakorlati foglalkozásokat) is vezettem. Pályamunkát is a római jog tárgyköréből írtam. Doktori disszertációm a római jog egyik fontos intézményét, az elbirtoklást dolgozta föl. Még egyetemi tanulmányaim befejezését megelőzően, ötödéves hallgató koromban tudományos továbbképzési ösztöndíjasként főállásban a tanszékre kerültem. A római jog, amely a magánjogtörténet és a jogösszehasonlítás mellett ma is fő kutatási területem, tekintélye töretlen. Igen örvendetes, hogy a kutatók többsége ma is ezen a nézeten van, igaz, akadnak kivételek is, elsősorban szakmai inkompetencia, finoman fogalmazva „tájékozatlanság” okából. Örvendetes módon a jogtudomány valóban nagy tekintélyű képviselői továbbra is kiállnak a római jog oktatásának és kutatásának feltétlen szükségessége mellett a 21. században is.
Ön szerint melyek pályája legfontosabb állomásai?
1967-ben az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen történelemből elért eredményem alapján mentesültem az egyetemi felvételi vizsga letétele alól. Az 1968/69. évi tanévtől kezdve egyetemi tanulmányaim befejezéséig a Római Jogi Tanszéken voltam demonstrátor. Tanulmányi eredményem mindvégig kitűnő volt. Egyetemi tanulmányaimat 1972. február 15-én fejeztem be és még ebben az évben a Felsőoktatási Tanulmányi Érdemérem kitüntetésben részesültem. 1973. június 22-én avattak kitüntetéses, „aranygyűrűs” „Sub auspiciis Rei publicae popularis” doktorrá. 2004. május 3-án a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, 2010. május 3-án pedig rendes taggá választott.
Fontos állomás a Földi András professzor kollégámmal társszerzőként írt „A római jog története és institúciói” című munkánk, amely első kiadásban 1996-ban jelent meg Nemzeti Tankönyvkiadónál, s amely a joghallgatók és a végzett jogászok körében egyaránt elismert. Ezt bizonyítja, hogy ez a munka minden évben – ez év őszén, 2014-ben már tizenkilencedik kiadásban – új, bővített kiadásban jelenik meg. Különös örömömre szolgál, hogy erre a tankönyvre, amely hazai relációban egyúttal a római jog kézikönyve is, még bírósági ítéletekben is hivatkoznak. Komoly elismerést jelent az is, hogy ezt a tankönyvet használják a magyar nyelven folyó jogi oktatásban a határainkon túli egyetemeken is.
Pályája során kik volt Önre nagy hatással?
Már elsőéves koromban felvettem a Diósdi György által tartott speciális kollégiumot, amelynek keretében a római jogi tárgyú latin szövegeket elemeztük. Ilyen módon első mesteremnek a sajnos nagyon korán, harminckilenc éves korában elhunyt, azonban fiatal kora ellenére nemzetközi hírnévnek örvendő Diósdi Györgyöt tekinthetem. Természetesen a tanszékvezető Brósz Róbert professzor, aki magas szintű tudományos munkássága mellett kitűnő pedagógusnak számított, szintén mesterem volt. Mestereim közé tartozott a sajnos egyetemi katedrához nem jutó, azonban ugyancsak kivételes nemzetközi reputációnak örvendő Visky Károly is. A szegedi József Attila Tudományegyetem Római Jogi Tanszékének vezetője, Pólay Elemér professzor is nagy segítségemre volt tudományos munkám támogatásában. Sok segítséget kaptam a polgári jog nemzetközi hírű művelőitől is, akik közül szeretném kiemelni Mádl Ferenc, Harmathy Attila és Vékás Lajos professzorokat. Szeretném ugyanakkor megemlíteni Beck Salamon és Nizsalovszky Endre professzorokat is, akik ugyancsak figyelemmel kísérték munkámat. Külföldi tanulmányútjaim során mestereim voltak – többek között – Dieter Nörr, Andreas Wacke és Pierangelo Catalano professzorok.
Rengeteget oktat és dolgozik külföldön is. Melyek a legfontosabb külföldi tapasztalatai?
A jogi oktatás „törzsanyaga” a történetileg a római jogi hagyományokat követő országokban lényegében nem sokban különbözik. Az eltérés inkább az egyes tárgyak oktatásban betöltött súlyában mutatkozik. Vonatkozik ez elsősorban az Európán kívüli országokra, különösen a common law hagyományait jogrendszerükben követő államokra, a joggyakorlattal való kapcsolat természetére nézve.
A rendszerváltás után Ön oktatott elsőként egyházjogot. Mi ösztönözte erre?
A római jog és a kánonjog között igen szoros a kapcsolat, ezért már egyetemi hallgató koromban a római jog mellett foglalkoztam kánonjoggal. A középkorból származik az „Ecclesia vivit lege Romana” („Az Egyház a római jog alapján él”) proverbium, amely ezt a szoros kapcsolatot tömör formában állapítja meg. A doktori címet szerzett jogászok „doctor utriusque iuris” titulusa a középkorban azt jelentette, hogy annak birtokosa a római jogban („világi jogban”) és a kánonjogban egyaránt magas szintű ismeretekkel rendelkezik. Az egyházjog bizonyos szintű ismerete hozzátartozik a jogi műveltséghez, annak szerves része. A rendszerváltást követően ismét mód kínálkozott ennek az 1950-ben a jogi karok tanrendjéből „kiiktatott” tárgynak az oktatására.
Hogyan látja, miként változott a felsőoktatás helyzete az elmúlt évtizedekben?
A felsőoktatás anyagi feltételei, ez sajnos világjelenség, egyre inkább korlátozottak. Ugyanakkor több a lehetőség az oktatók és a hallgatók tekintetében egyaránt a külföldi jogrendszerek megismerésére, ami a nemzeti jogrendszerek fejlesztését, korszerűsítését is lehetővé teszi.
Min dolgozik jelenleg? Mik a szakmai tervei?
Fontos feladatomnak tartom a magyar jogrendszer és ezen belül a magyar alkotmányos rendszer európaiságának tudományos szintű, a jogösszehasonlítás módszerét felhasználó elemzését és külföldön, nem csupán Európában történő bemutatását. Feladatomnak tekintem valamennyi ország magánjogi rendszerének a római jogi hagyományok alapján történő feldolgozását.
Mely eredményeire a legbüszkébb?
A legnagyobb elismerésnek a Magyar Tudományos Akadémia tagságát tartom. Ebben szerepet játszik az is, hogy tanszéki elődeim közül többen is az MTA tagjai voltak, így Hoffmann Pál, Vécsey Tamás, Szászy-Schwarz Gusztáv és Marton Géza professzorok. Vécsey Tamás Eötvös József, az MTA elnökének felkérése alapján Eötvös Lorándnak, aki szintén hosszú éveken át az MTA elnöke tisztét töltötte be, nevelője volt. Hálával tartozom az MTA-nak tudományos munkám támogatásáért. E nagyvonalú támogatás nélkül sem Magyarországon sem pedig külföldön nem kaphattam volna meg azt az elismerést, melyben végül is részesültem. A legfontosabb eredménynek azt tartom, hogy idegen nyelven kiadott munkáimat számos nyelvterületen nem csupán idézik, hanem azokat a kutató- és oktatómunka során oktatási anyagként is használják.
Mit gondol, miért éppen most tüntették ki a Magyar Érdemrend középkeresztjével?
A Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetés számomra magas szinten történő elismerését jelenti több évtizedes oktatói és szakmai munkámnak, melyet az Eötvös Loránd Tudományegyetem Római Jogi Tanszékén végeztem és végzek ma is megszakítás nélkül. Úgy érzem, hogy e magas kitüntetés adományozásában szerepet játszott a Magyar Tudományos Akadémián végzett szakmai tevékenységem és nem utolsósorban számos külföldi egyetemen folytatott oktató- és kutatómunkám is. Talán nem érdektelen utalni arra, hogy már egyetemi hallgatóként (harmadéves joghallgatóként) szemináriumokat vezettem és első munkám már egyetemi tanulmányaim befejezése előtt megjelent nyomtatásban. Ilyen módon 45 esztendőn át folyamatosan végzett oktató- és kutatómunka elismeréséről van szó.