Sikeres az ELTE-BEAC sportpályázata

A BEAC, az Eötvös Loránd Tudományegyetem sportegyesülete pályázatot hirdetett a 2013/14-es tanév tavaszi félévére hallgatói és oktatói szabadidős és sportprogramok szervezésére. A rövid határidő és a program újszerűsége ellenére tizenkét pályázat érkezett be az ELTE-BEAC-hoz, ami azt jelzi, hogy sok intézetben, tanszékben, Karban is van együttműködési szándék az egyetemi sport felvirágoztatására. Július elejéig számos szabadtéri, főleg az ELTE vízi sporttelepén megrendezésre kerülő program nyert támogatást.

Április 27-én már meg is valósult az első esemény a pályázat keretében. Az ELTE KCSSK kollégiumi pályáján a fizikusoké volt a főszerep. A Magyar Fizikushallgatók Egyesületének nevében az ELTE Helyi Bizottságának (EHB) elnökségi tagjai rendeztek 6 vegyes, hallgatói és tanári csapatból álló focitornát. A Fizikus Foci nyertese a Gurigák csapata lett, akik veretlenül kerültek a dobogó legfelső fokára. Az ELTE-BEAC pályázatának köszönhetően a nyertes csapat nyereménye egy kupa, valamint az EHB részéről egy oklevél volt.

A torna szervezője, Hegedűs Dávid a Fizikus Fociról elmondta: „Az egész program remek hangulatban telt. Kiemelném a rengeteg lelkes és sportos oktatót, akik megtiszteltek minket jelenlétükkel, és láthatóan jól érezték magukat, hiszen már érdeklődtek a következő Fizikus Foci időpontjáról. A nagyszámú érdeklődésre való tekintettel úgy tervezzük, hogy a Fizikus Foci egy rendszeresített EHB program lesz, ahol mind tanár, mind diák kikapcsolódhat fizikusok körében, miközben némi sportot is belecsempészünk a napjába. Véleményem szerint az ilyen alkalmak remek lehetőség a tanár-diák viszony fejlesztésére. A rendezvény remek példát mutatott erre, hisz a sok kötetlen beszélgetés mellett a tanárok felvetették a lehetőségét, hogy akár rendszeresen összejárjunk focizni.”

2014.05.06.