Több évtized az önemésztés kutatásában

Kovács Attila Lajossal készített interjút a sejten belüli lebontó folyamatok kutatásának vezető folyóirata, az Autophagy. Az Anatómiai, Sejt- és Fejlődésbiológiai Tanszék habilitált egyetemi docense több mint negyven éve foglalkozik autofágiával, melynek során a sejtmagvas élőlények sejtjei megemésztik saját felesleges, elöregedett, vagy hibásan működő alkotórészeiket. A folyamat lehetővé teszi új, hibátlan alkotórészekkel való pótlásukat is. Az interjú a folyóirat 2013. decemberi számában jelent meg.

A beszélgetésben – amely bemutatja az MTA doktorának pályáját – felidézik az autofágia-kutatás ELTE-s gyökereit is. A téma kezdeményezője az 1960-as évek második felében Kovács János, a Természettudományi Kar professor emeritusa volt. Az autofágia vizsgálata ma is a Tanszék fő kutatási irányzata, a világon itt tanulmányozzák legrégebben a folyamatot. Kovács Attila Lajos 1972 óta foglalkozik az autofágiával: a korábbi nevén Allatszervezettani Tanszéken úttörő munkát végzett az autofágia elektronmikroszkóppal való kvantitatív, morfometriás jellemzésében, a folyamat dinamikus paramétereinek felderítésében. A Norvégiában tett tanulmányútja során párhuzamosan végzett morfometriai és sejtbiokémiai mérésekkel lehetővé vált, hogy tisztázzák a lebontás szakaszainak, mechanizmusának fontos jellegzetességeit. Ezek az eredmények alapozták meg többek között az autofágia gátlószereként általánosan alkalmazott 3-metiladenin hatásának felfedezését.

Az Anatómiai, Sejt- és Fejlődésbiológiai Tanszéken az egyetemi docens munkájának eredményeként a világon elsőként írták le elektronmikroszkópos vizsgálatok segítségével az autofágiát a biológia egyik legfontosabb modellállatában, a fonálféreg Caenorhabditis elegansban. Az ELTE Anatómiai, Sejt és Fejlődésbiológiai Tanszéke mellett újabban a Genetikai Tanszéken is folyik az autofágiával kapcsolatos kutató munka. A téma az utóbbi tíz évben forró területté vált, és a kutatások ma már többek között kiterjednek a folyamatnak az egészség megtartásában, az öregedésben, a normális és kóros fejlődésben és a betegségekben betöltött szerepére.

Az interjúban szó esik a nemzetközi kapcsolatokról, a szakterület fejlődésének perspektíváiról és kiderül az is, hogy milyen szerepe lehet egy rollernek a hatékony kutatómunkában. A beszélgetést az a Daniel J. Klionsky professzor, az Autophagy folyóirat főszerkesztője jegyzi, akit tavaly a Thomson Reuters a Nobel-díj esélyeseként említett.

2014.01.17.