Nem bölcs dolog a társadalomtudományok háttérbe szorítása
A Kar 2003 szeptemberében kezdte meg működését. Milyen folyamatok vezettek ehhez?
Ekkorra nyilvánvalóvá vált, hogy fokozódik a társadalomtudományok iránt az érdeklődés, a munkaerő-piacon is növekvő kereslet mutatkozott a társadalomtudományi képzésekben megszerezhető kompetenciák iránt. Mindezeken felül a jogszabályi változások is arra ösztönöztek, hogy az egyetemnek érdeke legyen sokszínű képzési kínálatát szervezetrendszerében is leképezni.
Milyen nehézségekkel szembesültek az alapítás környékén?
Egyrészt zajlott valamiféle diszciplináris vita a társadalomtudományok önállóságához kapcsolódóan. Mi főként azzal érveltünk az önállóság mellett, hogy a társadalomtudományok önálló szervezeti megjelenítését az is indokolja, hogy a társadalomtudományok tárgyukban hasonlítanak ugyan a bölcsészettudományokhoz, de módszereik tekintetében inkább a természettudományokra hajaznak. Az ilyen viták mellett persze nehezítette az önállósodást az is, hogy egyetlen szervezet sem szeret „öncsonkolást” végrehajtani – a társadalomtudományok külön útra térésével pedig erre szükség volt. Az sem könnyítette meg az indulást, hogy a szükséges erőforrások nélkül, leginkább a kollégák lelkesedésére alapozva kezdtük meg önálló működésünket.
Kiemelne valakit vagy valakiket, akik sokat tettek azért, hogy a TáTK létrejöjjön?
Elsősorban Huszár Tibor professzorunkat emelném ki, aki a szociológus szakmát az egyetemen meghonosította, és Rudas Tamást, aki sokat tett a kar létrejöttéért, majd az első dékánja is lett.
Milyen fejlődésen ment keresztül a Kar, mit gondol a mai állapotról?
Óriásin. Ha mennyiségekben mérjük, akkor ma körülbelül 2200 hallgatónk tanul öt alap-, és tizenegy mesterszakon. Az oktatók és a kutatók tudományterületükön nemzetközileg is elismertek, számos magyar és nemzetközi együttműködésben megvalósuló kutatáson dolgoztunk és dolgozunk jelenleg is. Célul tűztük ki, hogy tevékenységünkkel, működési módunkkal a magyar felsőoktatás modernizációja számára is mintát nyújtsunk. Ma már sok minden bizonyítja, hogy mindez nem csupán üres szólam volt – többek között tantárgyi kínálatunk, a korszerű oktatás-módszertani eszközök alkalmazása, a szolgáltatás szemléletű hivatali működés és a mindeddig stabil gazdálkodás.
Az első tanévben 480-an kezdték meg tanulmányaikat a Karon. Lát-e különbséget a tíz évvel ezelőtti szociológusnak és kulturális antropológusnak készülő és a mai hallgatók között?
1978 óta vagyok az ELTE oktatója, azóta természetesen nagyon sok minden változott: a társadalmi, gazdasági és politikai környezet, mi magunk és a hallgatók is. Sosem kedveltem azt az oktatási rendszerben sokat hangoztatott panaszt, hogy „romlik a gyerekanyag”. Egyrészt mert a gyerek, esetünkben fiatal felnőtt, az gyerek és fiatal felnőtt, se több, se kevesebb. Másrészt a mai megnövekedett hallgatói létszám viszonyai között is szerintem nagyságrendileg ugyanannyi tehetséges diák van, mint korábban, csak a többiek akkor nem juthattak be a felsőoktatásba. Persze több érzékelhető, súlyos változás is van, például korábban jóval ritkábban fordult elő, hogy a diákoknak elő kell teremteni a megélhetésük és most már sokaknak a tanulás költségeit is – ez nyilván időt és energiát vesz el a tanulástól. Másrészt nagyon megváltoztak az információszerzés módjai is: nem a könyvtár, hanem az internet játssza a főszerepet ebben.
A társadalomtudományi képzések visszaszorulásáról rengeteget hallunk. Mit gondol erről a tendenciáról?
A társadalomtudományok nem visszaszorulnak, hanem mesterségesen visszaszorítják őket, egy teljesen elhibázott elképzelésre alapozva. Társadalomtudományokról beszélnek, de nem veszik tudomásul a tudományterület sokszínűségét: igaz lenne, hogy a mai Magyarországon nincs szükség jól képzett szociális munkásokra vagy a fenntarthatóság kérdéseivel, komplex szemléletmóddal foglalkozó humán ökológusokra? Minden statisztikai adat ellentmond annak, hogy a nálunk végzettek ne tudnának elhelyezkedni, hogy ne volna rájuk igény a munkaerő-piacon. Az élethosszig tartó tanulás nem egyszerűen egy uniós kívánalom: a gazdaság kreatív, változásokra és változtatásokra kész munkaerő iránt mutat keresletet – és ebben a mi hallgatóink kiválóak. Ma már nem úgy működik a gazdaság és a társadalom, hogy „ki milyen szakon végzett, olyan állást fog magának találni”. Az egyetemen a diák az ismereteken túl kompetenciákat szerez, és ezeket hasznosítja munkavállalóként, akár többféle területen. Mindezek mellett azért sem bölcs dolog a társadalomtudományok háttérbe szorítása, esetenként fölösleges pénzkidobásként propagálása, mert a mi tudományaink egyfajta tükröt tartanak a társadalom és a mindenkori kormányok elé. Aki nem akar tükröt, vagy nem mer belenézni, nagyon könnyen tévútra kerülhet.
Ön jelenleg hogyan vesz részt a Kar munkájában?
Jelenleg a Szociálpolitika Tanszék munkatársaként, a Kar dékánjaként veszek részt a TáTK életében. Mindezek mellett a toleranciáért, a nyitottságért, az emberi jogok és az emberi méltóság tiszteletéért, az esélyegyenlőség megvalósításáért küzdők csapatában működöm „bozótharcosként”.