Közel 800 millió Ft-ot nyertek a TTK kutatói

Az ELTE konzorciumvezetésével benyújtott pályázatok kaptak támogatást az Új Széchenyi Terv keretében megjelent, Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból finanszírozott „Nemzetközi együttműködéssel megvalósuló alap és ipari kutatási valamint Infokommunikációs technológiai fejlesztési projektek támogatása a Közép-magyarországi régióban” című (KTIA_AIK_12 jelű) felhívás keretében.

A következő két évben Czirók András kutatócsoportja az ér- és nyirokhálózat interdiszciplináris vizsgálatával a mezotelómia (mellkasi daganatfajta) kialakulását kutatja, Frei Zsolt és társai többek között a világ jelenlegi legátfogóbb égtérképező projektje, a Pan-STARRS adatainak informatikai feldolgozásával foglalkoznak, Málnási-Csizmadia András csoportja pedig az első idegsejt-alapú mikroprocesszort fejleszti lézergravírozással.
 
A Czirók András (TTK Biológiai Fizika Tanszék) témavezetésével beadott „Ér- és nyirokhálózatok interdiszciplináris vizsgálata mezoteliómában” című  pályázat 171 426 845 Ft  támogatásban részesült. A kutatócsoport célja, hogy jobban megértse egy rendkívül rosszindulatú daganatfajta, a mellkasi mezotelióma kialakulását és súlyosbodását. A komplex rendszer feltérképezésére egy orvosokból, biológusokból és biofizikusokból álló csapat jött létre: az ELTE konzorciális partnereként az Országos Onkológiai Intézet és az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet szerepel. Számos jel utal arra, hogy a daganat fejlődésében kulcsfontosságú szerepet játszik az ér- és nyirokhálózat, így ezek ígéretes terápiás célpontok is lehetnek. A projekt során a mezoteliómát ellátó érrendszerek dinamikájával, a molekuláris szabályozó elemek feltérképezésével foglalkoznak.
 
Az ELTE asztrofizikai alapkutatásai évek óta nemzetközi projektekben zajlanak Frei Zsolt vezetésével, amely csoportot az MTA Lendület-programja is támogatja. A „Nagyteljesítményű elosztott ICT rendszerek kialakítása és felhasználása az ELTE nemzetközi asztrofizikai nagyprojektekben való részvételének támogatására” című pályázat (konzorciumi partner a NIIF, résztvevő ELTE szervezeti egységek: TTK Fizikai Intézet, GMF Informatikai Igazgatóság, RH Pályázati és Innovációs Központ) összesen 239 282 775 forintot kapott. A jelenlegi támogatás lehetőséget biztosít arra, hogy az ELTE továbbra is részt vegyen olyan projektekben, mint a gravitációshullám-kereső Laser Interferometer Gravitationalwave Observatory (LIGO), vagy a világ olyan égbolt-térképező együttműködései, mint a Panoramic Survey Telescope and Rapid Response System (Pan-STARRS) és a Large Synoptic Survey Telescope (LSST). A Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Programmal (NIIF) és az Informatikai Igazgatósággal a hatalmas adatmennyiség – a Pan-STARRS például az első olyan projekt a világon, amely petabyte-nyi adatot szolgáltat – mozgatásával, tárolásával és feldolgozásával foglalkoznak, kialakítva a kutatóegyetem és az ország első integrált infrastruktúráját. 
 
A Málnási-Csizmadia András (TTK Biokémia Tanszék) témavezetésével (konzorciumi partnerek: Semmelweis Egyetem, MTA KOKI, résztvevő ELTE szervezeti egységek: ELTE RET, TTK Biokémiai Tsz.) beadott, „Neuron alapú infokommunikációs technológia (nEuro-ICT): az első idegsejt alapú mikroprocesszor kifejlesztése lézergravírozással” című pályázat összesen 381 737 500 Ft támogatásban részesült. A neuron-alapú mikroprocesszorok építése a kortárs tudomány egyik legnagyobb kihívása: a neuron-komputer új szintre emelné a szílicium-alapú számítástechnika fejlődését is. A kutatócsoport felfedezései lehetővé teszik, hogy az idegsejtek között kapcsolatot teremtő egyes kiválasztott szinapszisok jelátvitelét tartósan befolyásolják. A közel 382 millió forintos projektben az MTA és a Semmelweis Egyetem kutatóival együttműködve speciális információs hálózatokat hoznak létre sejttenyészetekben, amelyekkel egyszerű logikai feladatokat oldatnak meg. Eredményeik áttörést jelenthetnek a bio-komputációs tudományterületen, megnyitva a kaput a neuronális mikroprocesszorok építése felé.

A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap felhasználási tervének módosításáról szóló 1162/2013 (III.28.) Korm. határozat alapján újabb 2 milliárd forint keretösszegig lehetőség nyílt a szakmailag megfelelő, az eddig tartaléklistán szereplő pályázatok támogatására, az erről szóló döntés folyamatban van.

ELTE PIK

2013.04.17.