Több mint száz sikeres ELTE-pályázat
A Balassi Intézet és a Tempus Közalapítvány Campus Hungary pályázatán összesen 103 ELTE-s pályázat szerepelt sikerrel. A hallgatók mindhárom mobilitási formában eredményesek voltak: szakmai gyakorlat kategóriában 30, rövid tanulmányút kategóriában 55, míg csoportos tanulmányút kategóriában 18 ELTE-s pályázatot díjaztak. A Campus Hungary pályázati kiírásra összesen 1559 fő pályázott, a legnépszerűbb a csoportos tanulmányút kategóriája volt.
A nyertesek összesen harminc országba utaznak majd, hogy kutatóintézetekben, egyetemeken, múzeumokban és alapítványoknál töltsék szakmai gyakorlatukat, illetve tanulmányútjaikat. A hallgatók az európai célországokon kívül Dél-Afrikába, Tibetbe, az Egyesült Államokba és Indiába is sikerrel pályáztak. Az ELTE-s pályázókat a Nemzetközi Képzési és Mobilitási Osztály munkatársai segítették.

2012.12.13.