'Az irodalom történetisége élő kérdésként foglalkoztatja a hallgatókat'
Kulcsár Szabó Ernőt, az ELTE BTK intézetvezető egyetemi tanárát munkájáért Széchenyi-díjjal jutalmazták március 15. alkalmából. Azt vallja: a művészet igazsága mindig előreláthatatlan történés, amely mássá változtat bennünket, mint annak előtte voltunk.
Eddigi díjai, elismerései kifejezetten irodalmi jellegűek voltak. Mennyiben jelent mást, esetleg többet Önnek a most megkapott Széchenyi-díj?
Mást is és többet is jelent a Széchenyi-díj, mert egyrészt a szakmainál szélesebb nyilvánosság előtt fejez ki megbecsülést, másrészt mert a tudományban a hazájától ennél a díjnál nemigen kaphat nagyobb elismerést valaki. Ez pedig valóban nagy megtiszteltetés. Emellett személy szerint nekem itt még az is fontos, hogy akik a díjat adják, egyelőre nem tekintik járulékosnak a humán és kulturális tudományokat.
Ön az ELTE BTK Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének vezetője, a modern irodalomelmélet és irodalomtörténet a szakterülete.
Mivel az irodalomtörténetet – ezt a származása szerint jellegzetesen 19. századi diszciplínát – már több évtizede lehetetlenség a régi módon érteni, arra próbálok törekedni, hogy a történelem irodalmi valóságát ne az objektív vagy szubjektív eltárgyiasítás segítségével „szólaltassuk meg”, mert úgy valójában néma és élettelen marad, hanem olyanként, mint amely valósághoz magunk is hozzátartozunk. Ugyanis csak így nyerünk látószöget arra, hogy amit mi az irodalom történetiségének látunk, az nem a mi helyes vagy helytelen műveleteink szerint elénk „táruló” valami. Vagyis nem valami „hátunk mögötti” múlt tartománya, hanem folyamatosan történő valóság, amely a műveken keresztül nem elsősorban esztétikai élvezetben (abban is!), hanem a lehető legigazabb világtapasztalatban részesít. Ehhez azonban az irodalom történetét azoknak a művészeti-mediális eljárásoknak a története gyanánt is meg kell értenünk, amelyek nem egyszerűen instrumentumai (nem eszközszerű „kifejezői”) a művészet igazának, hanem előfeltételei annak, hogy ami igaz – és ez az igaz nem valamiféle „ismeret” –, az megnyilatkozzék.
Mennyire népszerű az irodalomnak e területe a fiatalok körében?
Én úgy látom, ide nagyon nehéz „elvezetni” a jó olvasókat is. Nagyon nagy még annak a hagyománynak a nehézkedése, amely abból indult ki, hogy az irodalomban külön lehet ítélnünk a szépség „tartalma” és az azt „hordozó” forma között. Az esztétikai tudat ugyan tényleg azt hiszi, hogy minden dolog felől tetszőlegesen „esztétikailag”, azaz a szépség foka szerint ítélhet, méghozzá szabadon. Csakhogy ez a tudat szigorúan véve ilyenkor éppen nem a művészettel találkozik, hanem csak saját önélvezetének maga teremtette formáival. Azért nem szabad igazán, mert önmaga élvezetében a foglya saját magának. Egy új módon megszólaltatott irodalomtörténetben talán azt is láthatóvá lehet tenni, hogy a művészet igazsága mindig előreláthatatlan történés, amely, amint megtörténik velünk, mássá változtat bennünket, mint annak előtte voltunk. Ennél mélyebbre ható dolog pedig nemigen történik az emberrel. Én magam úgy érzékelem az órákon, hogy az irodalom így értett történetisége nagyon is élő kérdésként foglalkoztatja a hallgatókat.
Visszatekintve eddigi pályájára, Ön mit köszönhet az ELTE-nek?
Mindenekelőtt kiváló kollégákat és egy nagyon termékeny kutatócsoportbeli munkát. Ez utóbbi zavartalan működésének intézményi biztosítéka maga az a bölcsészkar, amelynek az országos tekintélye mindig a legkiválóbb hallgatókat hozza az irodalmi szakokra is. A kutatócsoportunknak így folyamatosan jó az utánpótlása, olykor annyira jó, hogy nem is mindig tudunk minden kiváló hallgatót optimális feltételek mellett foglalkoztatni. Pedig kellene, mert egy egyetem akkor cselekszik a hivatásához méltóan, ha a legmélyebb válság, sőt a humán kultúra ellen folytatott hadjárat közepette is kitalálja annak technikáit, miként tartsa itt a mindenkori legjobbakat. Ugyanis a maga függetlenségét is csak így tudja majd biztosítani. Egy ostromlott várat – mint amilyen az egyetem is, mert sokan és sokfelől szeretnék bevenni – csak a legjobbak képesek megvédeni.