Shakespeare-től az amerikai egészségbiztosítási rendszerig
Gyakorlat-orientált intézmény vagyunk, az angolszász kultúra és gondolat értelmes hazai terjesztését szolgáljuk immár 125 éve – mondta Frank Tibor egyetemi tanár, az ELTE Angol-Amerikai Intézetének igazgatója az évforduló alkalmából rendezett konferencia kapcsán. A professzorral a rendezvényről és a szak jelenéről beszélgettünk.
Idén 125 éves az ELTE angol szaka, melynek alkalmából 2011. november 9–10-én konferenciát rendeztek. Kik vettek részt az eseményen és milyen elv alapján határozták meg a szekciók témáját?
A konferencián az ELTE Angol-Amerikai Intézetének tanárai és PhD-hallgatói vettek részt. A szekciók az Intézetben oktatott fő tárgyak szerint alakultak ki: az angol és az amerikai irodalom, az angol nyelvészet, az angol alkalmazott nyelvészet, az angol nyelvpedagógia, az amerikanisztika, a brit és az amerikai történelem, az amerikai angol nyelv és a kognitív nyelvészet azok a főbb tárgyak, amelyeket tanítunk és kutatunk, ezek köré szerveztünk szekciókat.
Hogyan értékeli a konferenciát? Mennyire váltotta be reményeiket?
Mindenki úgy látta, hogy a konferencia siker volt, sok tehetséges, értékes és érdekes dolgozatot mutattak be, és ezek jövőre kötetben is megjelennek. Szervezőtársam, Károly Krisztina értékelése szerint „számos olyan előadást hallhattunk, amelyek nemzetközi mércével mérve is versenyképesek, követik a nemzetközi trendeket, a legkorszerűbb elméletekre és kutatás-módszertani elvekre épülnek. Mindez annak ellenére van így, hogy kollégáink sok külföldi versenytárs lehetőségeihez képest jóval szerényebb körülmények között dolgoznak, és folyamatos, fáradhatatlan harcot vívnak a kutatómunkához szükséges legalapvetőbb, legelemibb feltételek megteremtéséért”. Az egyetlen kifogásolható pont talán az volt, hogy több szünetet tarthattunk volna a napi négynél, de ennek az lett volna az ára, hogy akkor a konferencia vagy három napra, vagy három szekcióba csúszik szét, és ezáltal veszít mind intenzitásából, mind közönségéből – ez régi tapasztalat. Én már csaknem huszonöt konferenciát szerveztem, itthon és külföldön egyaránt, így elég jól ismerem ennek a természetrajzát.
Miként mutatná be a kezdeteket és az angol-amerikai kutatási terület jelenlegi helyzetét?
Az angol szak egyetemi oktatása 1886-ban kezdődött el. Az Angol Tanszéken akkor egyetlen professzor tanított, ez Arthur J. Patterson volt, egy Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter által Nagy-Britanniából meghívott és nálunk letelepedett kiváló, sokoldalú anglista. Ő és utódai közel száz éven át kizárólag a brit-angol hagyományt igyekeztek (vagy tudták) átültetni Budapestre, ahol az oktatás kizárólag a „nyelv és irodalom” tengely körül forgott. Mára ennek csupán emléke maradt meg. Nemcsak amerikai angol nyelvet és kultúrát, de lehetőségeink szerint kanadai, ausztrál, ír irodalmat és művelődéstörténetet is tanítunk. Emellett az oktatás figyelme rávetül mindazokra a tárgyakra és tudományterületekre, amelyek köré a konferencia szekcióit szerveztük.
Mi változott az elmúlt 125 év alatt? Történt-e szemléletváltozás az angol nyelv oktatása terén?
Az angol nyelv világnyelv, nemzetközi nyelv is lett, az egykori angol szak világszerte, és így nálunk is gazdagabbá vált, nyugodtan mondhatom, hogy nagyszabásúan kibontakozott. Az angolszász világban az „angol” ma már az irodalomelmélet, a filozófia, a modernitás tantárgya is, és ekként meghatározza a gondolkodás egész kultúráját. Nem mellesleg: tanári karunk az egykori Patterson professzortól kiindulva mára közel száztagúvá vált. Ma már nem korlátozódunk a brit-angol nyelvi változat oktatására, hanem amerikai és más nyelvi változatokat, dialektusokat, olykor szociolektusokat is tanítunk. Nem hisszük, hogy a nyelv egyedül az irodalommal függ össze szorosabban, és hogy kizárólag abban kódolódik, ezért nyelvtudományt, történelmet, művelődéstörténetet, oktatásmódszertant is tanítunk, ahogyan a médiát, az Európai Uniót, az angol nyelvű írás módszertanát is tanítjuk, hogy csupán néhány példát említsek.
Milyen mobilitási lehetőségek – csereprogramok – állnak akár a tanárok, akár a hallgatók rendelkezésére az egyetemen?
Kiemelem az Európai Unió Erasmus programját, amellyel számos diákunk utazik félévről félévre több európai egyetemre, és mi is egyre növekvő számban fogadunk külföldi diákokat. A magyar-amerikai Kellner-család által alapított ösztöndíjunkkal az amerikai Bard és Trinity College-okra küldünk évente hét diákot, immár húsz esztendeje (egyre növekvő számban). Jelentős támogatást kapunk az amerikai Fulbright programtól, amely tanárokat hoz és visz, és állandó cseréket tesz lehetővé amerikai egyetemekkel. Érdemleges szerepe van a Magyar-Amerikai Vállalkozási Ösztöndíj Alapnak (HAESF), amely két program keretében is támogatja fiatal szakemberek, így a mi egyetemünk munkatársainak tengerentúli továbbtanulását is. Az ELTE-nek mindezekkel együtt kevesebb lehetősége van a kelleténél: részképzésre lenne szükségünk brit és amerikai egyetemeken, melyek közül némelyiken tapasztalunk is eziránt érdeklődést.
Több kutatási témán is dolgoznak jelenleg.
Igen, hiszen szinte minden oktatónknak van nem is egy témája. Kiemelem A brit irodalom a magyar kulturális emlékezetben címűt, amelyet Péter Ágnes professzorasszony gondoz az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok támogatásával és sok érdemi eredménnyel, valamint a Kállay Géza professzor irányítása alatt folyó nagyszabású angol irodalomtörténeti kézikönyv előkészületeit. Munkánk öt doktori programhoz kapcsolódik, PhD-hallgatóink fontos témákon, komoly disszertációkon dolgoznak, Shakespeare-től az amerikai egészségbiztosítási rendszerig.
Mely külföldi felsőoktatási intézménnyel állnak kapcsolatban?
Intézményesen jelenleg a brit Essex, Glasgow, Lancaster, Nottingham, Oxford és Roehampton, a finn Helsinki és Turku, az osztrák Klagenfurt, a lengyel Lublin, a francia Nizza egyetemeivel, illetve az amerikai Columbia és Indiana State, a japán Meisei, a görög Aristotle és a lengyel Mickiewicz egyetemmel van különböző természetű és volumenű kapcsolatunk.
Az angol szak milyen gyakorlati eredményeiről tud beszámolni?
Kiemelném (nem fontossági sorrendben) a nálunk készült szótárakat, Kövecses Zoltán, Nádasdy Ádám, illetve Lázár A. Péter és Varga György munkáit, az előkészületben lévő teljes angol irodalomtörténetet, melyben negyven szerző működik közre, Péter Ágnesnek az angol romantikus költészetre vonatkozó kutatási eredményeit, a nálunk hagyományossá vált Shakespeare-kutatásokat (Geher István és Kállay Géza munkásságát), számos tankönyvünket (Bollobás Enikő, Frank Tibor és Magyarics Tamás, valamint Kövecses Zoltán munkáit), Shakespeare egy tucat drámájának új magyar fordítását Nádasdy Ádám tollából, kiváló angol próza- és versfordítások hosszú sorát, Bollobás Enikő irodalomelméleti és amerikai irodalomtörténeti munkásságát, a hozzánk kapcsolódó kognitív nyelvészeti kutatásokat és doktori képzést (Kövecses Zoltán, Benczes Réka), fonológiai iskolánkat (elsősorban Varga László, Nádasdy Ádám, Törkenczy Miklós munkásságát), Aldous Huxley műveinek sorozatszerű kiadását, amelyet Farkas Ákos szerkeszt, a siketek angol nyelvtanulásának módszertanát Kontra Edit gondozásában, Károly Krisztina szövegnyelvészeti és fordításelméleti munkáit, valamint folyóiratainkat, a már nemzetközileg is számon tartott irodalmi AnaChronisT-ot Péter Ágnes és Kállay Géza főszerkesztésével, nyelvészeink – diákjaink és tanáraink váltakozó szerkesztésében – Odd Yearbook-ját, illetve – Varga László és Szigetvári Péter szerkesztésében – Even Yearbook-ját, valamint a Working Papers in Language Pedagogy című nyelvpedagógiai szaklapot Holló Dorottya és Károly Krisztina szerkesztésében. Sok mindenkit kellene még említenem, de ez a válogatott, rövid lista is elég talán ízelítőül. Gyakorlat-orientált intézmény vagyunk, az angolszász kultúra és gondolat értelmes hazai terjesztését szolgáljuk immár 125 éve.