Az első három helyen az ELTE csapatai végeztek az ACM programozási versenyen
A 2011. október 16-án megrendezett országos ACM programozási versenyen három egyetem (BME, DE, ELTE) közel 30 csapata vett részt. A versenyen ezúttal is jól szerepeltek az ELTE hallgatói: a képzeletbeli dobogó mindhárom fokára 1-1 ELTE-s csapat állhatott fel, de az első tízből is 7 helyet hallgatóink szereztek meg. Dankovics Attila, Nagy Gergely és Szalkai Balázs a kitűzött 10 feladatból 7 feladatot hibátlanul megoldva szerezték meg az első helyet, megelőzve az ugyancsak 7 feladatot megoldó Gilián Zoltán, Kezes Balázs és Thier Richárd István alkotta csapatot. A harmadik helyen a Bencs Ferenc, Englert Péter, Gévay Gábor összetételű hármas végzett 6 feladatot megoldva.
Az ACM, az egyik legnagyobb informatikai társaság évente meghirdeti rangos nemzetközi versenysorozatát, melyet előbb országos, majd esetünkben közép-európai regionális szinten rendeznek meg, hogy végül kiválasszák a világ-döntőbe jutó 100 legjobb csapatot. A több mint 30 éves múlttal rendelkező megmérettetésen tavaly 82 ország közel 2000 felsőoktatási intézményének 7000 csapata vett részt. A szabályok minden fordulóban azonosak. A 3 fős csapatoknak csapatonként egy számítógép áll rendelkezésükre, hogy öt óra alatt minél többet megoldjanak 8-10 angol nyelven megfogalmazott algoritmuselméleti és számítástudományi feladatból. A kiértékelés egy számítógépes rendszeren keresztül történik, a beküldött megoldásokra azonnal jön a válasz, hibás beadási kísérletért büntető percek járnak. A győzelmet a legtöbb feladatot megoldó csapat szerzi meg, holtverseny esetén a megoldásokra felhasznált idő dönt.
A részletes eredmény és a verseny feladatai megtalálhatóak itt.