Táncok, zenék a Kárpát-medencéből

Táncok, zenék a Kárpát-medencéből
11/19

2010. november 19.

ELTE Aula Magna (1053 Budapest, Egyetem tér 1-3,)

11/19

2010. november 19. -

ELTE Aula Magna (1053 Budapest, Egyetem tér 1-3,)


Az 1957-ben alakult ELTE Néptáncegyüttes kezdettől fogva azt a célt kívánja megvalósítani, hogy az egyetemi hallgatóknak lehetőséget biztosítson a magyar népi kultúra ápolására, ezen belül különösen a néptánc és a népzene hagyományainak megismerésére és elsajátítására.

Az együttes hazai és nemzetközi fórumokon egyaránt sikeresen szerepel. Állandó résztvevője például a budapesti egyetemi néptáncegyüttesek Három a tánc című műsorának, az utóbbi években számos nemzetközi eseményen is vendégszerepelt (Skopjében, Poznanban, Frankfurtban, Pekingben). Az együttes repertoárján magyarországi és határon túli tájegységek táncai szerepelnek. Műsorukban a Palócvidékről, Szatmár környékéről, valamint az erdélyi Kalotaszegről és Bonchidáról mutatnak be táncokat.

Időpont: 2010. november 19. 19:00
Helyszín: ELTE Aula Magna (1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. I. emelet)